Fejőrobotok harmadik generációja a csehországi Ostaš farmon

Jaroslav Lád, az ostaš-i mezőgazdasági termelőszövetkezet elnöke, mindig is hitt abban, hogy a mezőgazdaság területén is nagy szükség van innovációs megoldásokra. Egyike volt azoknak, akik először vetették fel a robotfejéssel működő modern fejőházak ötletét Csehországban. Nemrégiben DeLaval VMS V300 fejőrobotok üzembe helyezésével növelték a tejtermelő telep technológiai színvonalát. Ám hosszú és néha rögös út vezetett idáig, melyről maga Lád úr mesélt nekünk.

Ostas_content.jpg

„Már 2005-ben felmerült a kérdés, hogy mihez kezdjünk fejősteheneinkkel, melyeket az 1960-as években épült hat rendkívül elavult, kötött tartású istállóban tartottunk. A tehenek rossz állapota nagyon gyakori ún. technológiai okokból történő selejtezéshez vezetett.

Európában ekkoriban éppen csak megindult a robotizáció a mezőgazdaságban. Az elérhető irodalom és a gyakorlati tapasztalatok is arra ösztönöztek minket, hogy olyan modern istállót építsünk, amely sok természetes fényt és friss levegőt enged be és amelyben az állatok szabadon mozoghatnak. Kényelmet és szabadságot akartunk biztosítani az állatoknak, hogy kialakulhasson a csoportokon belüli természetes hierarchia. Minimálisra akartuk csökkenteni az emberi beavatkozást. E vízió megvalósítására kerestünk inspirációt beutazva egész Európát.

Végül a dán cég által gyártott RMS Prolion robotoknak szavaztunk bizalmat és építettünk egy korszerű istállót robotfejési rendszerrel. A 2006-tól 2013-ig tartó időszak egyfajta “Trabant korszak” volt számunkra. Komoly problémák voltak az alkatrészellátással és a karbantartással, mert a szállító csődbe ment. Végül már a robotfunkciók sem működtek és el kellett döntenünk, hogy mit tegyünk: új robotokat vegyünk-e vagy visszatérjünk a hagyományos fejőházi technológiára. Az elsőként telepített robotok csalódást okoztak ugyan, de értékes leckeként is szolgáltak. Rengeteget tanultunk a robotos fejésről, ezt a tudást szerettük volna kamatoztatni, így emellett döntöttünk. 

2013-ban már lényegesen több szereplő volt a fejőrobot piacon, így nem volt könnyű eldönteni, merre is lépjünk tovább. A gyártók versengtek azért, hogy az igényeinknek legmegfelelőbb megoldást kínálják. Mi a DeLaval mellett döntöttünk és átléptünk a “Mercedes korszakba”. 2013 októberében az eredeti két- és négyállásos fejőrobotok helyett három-három VMS Classic fejőrobot került beépítésre az istálló mindkét oldalán. A tehenek nagyon hamar megszokták az új tartástechnológiát és az irányított tehénforgalmat, így a dolgozók is örömmel fogadták az új technológiára való átállást. Az istálló kihasználtsága pedig fokozatosan elérte a teljes kapacitást: 400 tehenet fejtünk a DeLaval robotokkal.

Egy tejtermelő azonban soha nem maradéktalanul elégedett, mindig új lehetőségeket keres, hogy javítsa a tehenek életminőségét. Ezt tettük mi is. Három évvel a VMS Classic fejőrobotok üzembehelyezése után jelentkeztünk a vidékfejlesztési program innovációs kategóriájára. A célzottan elhelyezett abrakadagolók rendszere, a propilén vagy melasz adagolásának lehetőségével, mind a tejelő istállóban, mind a szárazonállóknál lehetővé tette számunkra az egyedi abraketetést. Odafigyelésünknek és a régóta velünk dolgozó Josef Illeknek (brünni Állatorvostudományi Egyetemi docensének) köszönhetően drámai mértékben csökkent az anyagcsereforgalommal összefüggésbe hozható megbetegségek száma. A szalma- és szénaaprító feltétlenül szükséges a bendőproblémák elkerüléséhez.

Jó befektetés volt az istállóban egy előkészítő rész kialakítása is, amely lehetővé teszi, hogy a késői vemhes üszőket előkészítsük a laktációs istálló technológiájához és a robotfejéshez. Az üszők hozzászoktak az abrak etetéséhez, és az öreg tehenek megtanították őket arra, hogy bemenjenek az egyirányú kapuk rendszerébe, majd a robotokba.

Bárki, aki belép egy ilyen jól szervezett és irányított istállóba, mindenekelőtt az állomány hihetetlen nyugalmát és a dolgozók minimális jelenlétét érzékeli. Eredményeink szolgálnak bizonyságul az állatok jólétére és a jó gazdálkodásra. Jelenleg csaknem 14.000 kg a tejhozam naponta, ami robotonként körülbelül 2.300 kg tejet jelent. A tehenek átlagos napi tejhozama meghaladja a 35 kg-ot.

Nem állunk azonban meg, hanem tartjuk a lépést a fejőrobot technológia fejlődésével. Beköszöntött a „Porsche korszak”, amikor az istálló jobb oldalán található három robotot nemrégiben a legújabb DeLaval VMS V300 fejőrobotokra cseréltük, amelyek sok új funkcióval és nagyobb hatékonysággal járulnak hozzá fejlődésünkhöz. Az új robotok többek között 10%-kal nagyobb teljesítményt nyújtanak az áteresztőképesség és a tejhozam tekintetében, pontosabb és gyorsabb a fejőkészülék felhelyezése az új kamerarendszernek köszönhetően, tovább javult a tőgybimbó tisztítás és más funkciók is. Tervezzük, hogy a jövőben a tej progeszteron szintjének mérését itt, a helyszínen végezzük el, amely fontos adatokat szolgáltat majd a szaporodás kezeléséhez. Minden, a robot technológia által nyújtott lehetőséget, meg szeretnénk ragadni a gazdálkodás hatékonysága és teheneink jóléte érdekében.”

Forrás: Již třetí generace robotů v Ostaši (Lukáš Prýmas, Zemědělec)

 

 

Ostas_quote.jpg

Bárki, aki belép egy ilyen jól szervezett és irányított istállóba, mindenekelőtt az állomány hihetetlen nyugalmát és a dolgozók minimális jelenlétét érzékeli.

Lépjen kapcsolatba márkaképviseletével

DeLaval Kft.